top of page

Gyerebabás tapasztalataim II. – Avagy a Szőnyeg, az Univerzum és a Gyermeki lélek

Updated: Jun 7, 2023

(Itt az első GyereBaba Programban megtartott hétvégénkről olvashattok, amit a férjemmel együtt éltünk meg 2019 tavaszán.)


Résztvevők:

1. Adott voltam én, és a SZORONGÁSAIM, KÉTELYEIM.

2. Mellettem volt a Férjem, a szkepticizmusával és nyitott várakozásával együtt.

3. Jelen volt még rajtunk kívül másik négy pár, tehát nyolc idegen, és az Ő SZORONGÁSAIK, KÉTELYEIK.

4. Végül két csoportvezető pszichológus, és két asszisztensük, utóbbiak számunkra szintén idegenek.


Így töltöttük meg a csoportfoglalkozáshoz adott teret, ami egy meleg, szívélyes, de ugyanakkor modern berendezésű, nyugalmat árasztó, otthonos szoba volt, telis tele a lelki csomagjainkkal, vibráló érzelmeinkkel. Tegyük hozzá, szombat reggel 9 lévén izgalmaink legalább felébresztettek minket.


Hú de nehéz is így közel fél év elteltével visszaemlékezni erre…


Az első, ami eszembe jut, az a foglalkozást vezetők kedves mosolya volt, a második, és a program sikerében szintén nem elhanyagolható tényező pedig az a pihe-puha szőnyeg, ami lábaink alatt szilárd talajt adott, de ezzel együtt békés nyugalmat is árasztott. Na ne mosolyogj, ez a szőnyeg a későbbiekben is fontos hadszíntere volt ám óriási emberi vívódásoknak, régről cipelt elakadások megoldásainak, és számtalan izgalmas játéknak!


És hogy mik is történtek itt?


Minden várakozásunk ellenére nem egy unalmas bemutatkozással kezdtünk, és a „ki hogy áll a gyerek dologgal” szóba sem jött.


Most képzeld el, miszerint egyszer csak azon kapod magad, hogy az Univerzum által „neked sorsolt” vadidegenekkel zenére bolyongsz a Szőnyegen, majd parancsszóra megállsz, és a - vegyük úgy – véletlenszerűen melletted állóval valamilyen feladatot végzel, anélkül, hogy bárki is egy szót szólhatna. Ijesztő, ugye? Vagy legalábbis kissé bolondos gondolat... (Furcsálltam is néha, hogy nem vagyunk fehér köpenyben és pizsamában.) Aztán képzeld el, hogy mindennek ellenére élvezed. Valahogy feldob, megmozdít benned valamit - és Téged is. Aztán pedig még a véletlenszerűség is megkérdőjeleződik benned...


Na de ne hidd, hogy van időd ezt átgondolni. Mozgásos feladat után agytorna jön, csoportban, mikor milyen összetétellel. Aztán előadás, aminek falod a mondatait, csak úgy füstölve jegyzetelnél, ha tudnál, vagy inkább mélyebben átélnéd – ki tudja ezt eldönteni. Ezután kreatív életkép készítése hétköznapi tárgyakból, vagy torna? Meg sem kottyan!


Aztán BUMM, kegyetlen ebédidő. Átszellemülten, szédelegve, egy másik dimenzióból térsz vissza a testedbe, és kilépve a Bartók Béla útra emberi mivoltodból fakadóan élelmet kell keress, bár még levegőt sem kapsz, úgy sodor a lelkesedés és a gyermeki kíváncsiság.


Na itt jön az első párkapcsolati próbatétel: kompromisszum a beszéljünk meg mindent részletesen női megközelítés, és a csak együnk nyugodtan és hagyjunk mindent ülepedni férfimódi között...Én azt hiszem 60 %-ban „nyertem” bár így is hiányérzetem volt, annyira vissza kellett fogjam magam .


Aztán az izgalmak délután is folytatódtak. Rajzok, csoportos feladatok, a délelőttről már ismert félelmetes-bolondos-mélyen érzelmes bodywork, majd a kinek hogy sikerült meditáció/vizualizáció/alvás. Felsorolhatatlan.


És aztán megint egy szempillantás alatt még egy BUMM!!! Vége a napnaaaaak?! Na itt érzed magad Gyereknek. Olyan igazán kicsinek és durcásnak, óriási hiányérzettel, akinek az egész nap után hirtelen elvették a játékát, hazaparancsolják a pajtásait is, pedig...még...nem...is...vagy...fáradt...és beszélni akarnál, és mindenkivel, a Világgal megosztani, és végig sétálod a várost a pároddal...és otthon...egyszer...csak...érthetetlen...módon... KIDŐLSZ.


Hogy aztán másnap reggel ugyanott kezdj, majd utána valahogy visszatévedj a már nem ugyanolyan szürke hétköznapjaidba, és egy hónap múlva folytasd, addig is házi feladatokkal útnak indítva új életedben.


Érzelmi hullámvasút a javából!


Ha többet olvasnál a GyereBaba Programról, ezt itt teheted: https://gyerebaba.hu/





Comments


Powered and secured by Wix

bottom of page