Mi a coaching? II.
Updated: Aug 1, 2023
Hogyan is néz ki a folyamat?
A coachingban mindenekelőtt meghatározzunk az ülésfolyamat célját, melyhez egy jól összeszedett, pozitív célmondatot is megfogalmaz az Ügyfél.
Nem szerencsés ugyanis az olyasmi, hogy ne egyek ennyit, ne legyek ilyen kövér, vagy szebb akarok lenni, ha már a fogyás általános témakörét hoztam be példának.
A cél meghatározott, számszerűsített mértékű fogyás ezesetben, kitűzött dátumra. Ezt lehet kg-ban megfogalmazni, centiben, vagy egy felcipzározandó farmerben is, bármi konkrétum jó. A Coachee saját értékrendje és szavai, megfogalmazása a legfontosabbak.

Felmérjük, hogy a változás miből lesz nyomon követhető, és mi annak a reális mértéke, ami teljesíthető is. Kisebb részcélokat tűzünk ki, és akciótervet gyártunk, részlépésekkel.
Ha mindez megvan, számolnunk kell elakadásokkal, külső nehezítő tényezőkkel, és belső, lelki gátakkal is. Mivel ezeket előre feltérképezzük, felmerülésükkor nem lesznek annyira bénítóak, sőt, előre megoldást is kidolgozunk rájuk.
Fontos továbbá a motiváció, és jutalom beépítése a rendszerbe, annak egyéniesítése mellett. Lehet ez tárgyi ajándék, amit az Ügyfél megvehet majd magának, de élmény is, bármi, ami neki fontos és hajtóerő.
Nem utolsó sorban a coach kíséri is igény esetén a Coacheet az úton, szó szerint edzőként, ami a lelkieket illeti. A gyakorlatias tervezés mellett, a felbukkanó mentális gátak lebontása, felszámolása is a munka része.
És persze nem minden cél ilyen kézzel fogható. Egyik fő fókuszterületem a tipikus női eredők, minden, ami "ön": önszeretet, önbizalom, önazonosság, önbecsülés, önismeret... Szolgáltatásaim között ezek is megtalálhatóak honlapomon.
Szintén elvont célok merülnek fel a termékenységi coaching során.

Ilyen esetekben is meghatározunk célt, illetve jeleket, hogy annak a megvalósulása mitől lesz szembetűnő, milyen változást akar a Coachee elérni. Fő cél utóbbi esetben természetesen a gyermekáldás, de rész célok lehetnek a stressz csökkentése, a párkapcsolat harmonizálása, a munka magánélet egyensúlya, a meddőséggel járó hiányérzet felszámolása, az infertilitási kezelések hatékonyságának növelése, hogy csak pár tipikus témát behozzak.

Arról, hogy a célok elérése érdekében a coaching kérdések mellett milyen eszköztárral dolgozom, a folytatásban írok majd.
#coaching #lifecoaching #termékenység #infertilitás #meddőség #önszeretet #önbizalom #önazonosság #egyensúly
(A képek forrása a Wix.com.)

Comments