Rólam - 2020-as tollamból

Sokat gondolkodtam rajta, hogyan mutatkozzam be itt Nektek. Nehéz dolog, mert ahogy arra nemrég rájöttem – pedig evidens – egész életünkben formálódik a milyenségünk. Még az enyém is, hiába álltam ellent évtizedekig a változásnak. Végül megszerettem azt is.

Egyrészről gyerek vagyok. Gyereke szüleimnek, akiknek óvó ölelésében még harminc-x évesen is jól esik megnyugodni, akár személyesen, akár csak egy-egy telefonhívás, vagy online covid-videókapcsolat erejéig képletesen. Gyerek vagyok, ha jó a kedvem és viccelődöm, és akkor is, ha elszomorodok, vagy bátorításra szorulok. Gyermeki énemet szülő szerepéből szükség esetén a férjem, barátaim, vagy a bátyám is támogatják.

Testvér vagyok. Ez talán a legbiztosabb szerepem. Megkérdőjelezhetetlen, megváltoztathatatlan szoros, kölcsönös kötelék, bármi is legyen.

Diák vagyok. Túl a szabolcsi kis falum, Vaja általános iskoláján, túl a mátészalkai gimnáziumon, majd a miskolci egyetem jogi karán. Nosztalgikus diákéveken, és számtalan igazi Pedagógus kezén. Lezártnak hittem a tanulást a diplomám átvételekor, meg is fogadtam talán, hogy én aztán soha többé. Utána már csak 11 évig tanultam jogot, mediációt, tárgyalástechnikát, kommunikációt és kurázsit, életet, stb., volt munkahelyemen, az ügyvédi irodában Magyar Györgytől. Aztán túl egy coach képzésen, majd fogadalmam szegve idén szeptembertől újra iskolapadban/az online felületeken a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán.

Feleség vagyok 2010 óta, de már 2007 óta párja páromnak. Diákszerelemből kifejlődve, naiv kezdő házasságon túl, nehézségekkel és közös küzdelmekkel erősített, „soha ilyen stabil és bensőséges nem volt még”-érzéssel. Bónuszként ezzel új családot is kaptam, új „szülőkkel” és „testvérrel”.

Egyik kedvencem, amire talán legbüszkébb vagyok, hogy közben nagynéni is lettem. Rajongásom etéren töretlen, élethosszig tartó szerelembe estem bátyám gyermekeivel.

Barátnő vagyok. Sokaknak, de leginkább öt magamfajta és tőlem egyben merőben is különböző, őszinte, bolondos-komoly, határozott és elbizonytalanodó, örök pozitív és panaszkodó, bármikor „ott lévő”, mindig mögöttem álló nőnek.

Részben jogász vagyok, annak szabálykövetésével, precizitásával és minden belém ivódott kételkedésével.

Aztán másrészről felnőtt lettem. 2018 tavaszán kezdődhetett úgy igazán, mikor bekopogtattam életem egyik legmeghatározóbb szereplőjéhez, Soponyai-Nagy Krisztina pszichológushoz. Addigra három évi meddőségi lelki küzdelem, és nagynéném halála, plusz 33 évnyi megfelelési kényszer és szorongás után. Kriszti először tükröm, lelkiismeretem, felmentést adó tanítóm volt, aki megmutatta, hogy kell magammal szemben is nézőpontot váltani, majd kollégává, és remélem baráttá vált.

Valahogy így, a fentiek összhatására lettem először vagány rövid hajú, és piros szemüveges, aki kezdi szeretni önmagát. Az említett, és a sok felsorolhatatlan, eddigi életemet inspiráló személy segítségével, támaszával lettem olyan, aki a jövőjéről maga dönt.

Így lettem asszisztens a GyereBaba Programban, coach, és oktatóim felkérésére immár mentor is az Élet-Öröm Programok coach képzésében.

Most éppen anya kezdek lenni. 15 hete még csak, leírni is furcsa egyelőre.

(Volt ez 2020-ban...)

Jelenlegi énemet még tanulom. Ha érdekel Titeket, megismerhetitek - ezt követő bejegyzéseimből.